A Scheuermann-féle megbetegedés

 
 
 
 
 
 
 
 
 
A Scheuermann-kór, az úgynevezett strukturális háti gerinc görbületének növekedéséhez tartozó kórkép, ezen belül is az a csoport, ahol a háti gerinc egészére terjed ki a görbület fokozódásának mértéke, ennek kompenzálása céljából nő a nyaki és ágyéktáji mell irányába görbülésének, domborodásának mértéke is.

Serdülőkorban jelentkező megbetegedés, melyre a gerinc fokozott háti kiboltosulása, mozgáskorlátozottság, fájdalom jellemző. 

Oka az érintett csigolyatestek másodlagos csontmagjának károsodása, feltöredezése, ezért a csigolyatestek elülső részének magasságbeli elmaradása következik be, ékcsigolyák jönnek létre (mivel a másodlagos csontosodási magok a 8 életév után jelennek meg, ezért nem jelentkezik a betegség 10 éves kor alatt).
Ezt először Scheuermann írta le, más szerzők szerint a csigolyák zárólemezének csontosodási zavara áll fenn, a végeredmény ugyanaz: a fokozott kyphosis miatt, a már kialakult ékcsigolyák elülső részére hat a mechaikai megterhelés, tovább keskenyítve ezáltal a csigolya elülső részét, emiatt tovább nő a kyphosis mértéke, s ez a kóros kör eredményezi a rögzült, kifejezetten merev hyperkyphosist és a fájdalmat.

Általában ezek a gyerekek vékonyak, rossz izomzatúak, a hanyag tartás és a gyengébb izomzat egyéb jeleit is mutatják. A betegség kialakulásában örökletes tényezőknek is szerepe van.

A csigolyák közötti porckorongok (discusok) beboltosulnak a csigolyatest felé (így jönnek létre az úgynevezett Schmorl-csomók, melyek a betegség röntgendiagnosztikai kritériumai), és a porckorongok elülső részei ellapulnak, elfajuló, súlyosbodó (degeneratív) jeleket mutatnak.

Leggyakrabban ez a folyamat a háti gerinc csigolyáin alakul ki. Ritkább a háti-ágyéki átmeneten, s a legritkább forma az ágyéki (lumbalis) szakaszon alakul ki.

Az esetek nagy részében, ez a folyamat csak átmeneti fejlődési zavart idéz elő. Kisebb részükben azonban tüneti kezeléssel alig befolyásolható, súlyos állapotot hoz létre. Gyakran nincs összefüggés a háti küfózis súlyossága és a panaszok között. Néha nagyon súlyos fokú háti kidomborodás is panaszmentes. Általában elmondható, hogy minél fiatalabb korban jelentkeznek a tünetek, annál súlyosabb a folyamat. Különösen gyors lehet a pubertás körül.Ezt először Scheuermann írta le, más szerzők szerint a csigolyák zárólemezének csontosodási zavara áll fenn, a végeredmény ugyanaz: a fokozott kyphosis miatt, a már kialakult ékcsigolyák elülső részére hat a mechaikai megterhelés, tovább keskenyítve ezáltal a csigolya elülső részét, emiatt tovább nő a kyphosis mértéke, s ez a kóros kör eredményezi a rögzült, kifejezetten merev hyperkyphosist és a fájdalmat.

Három stádiumát különböztetjük meg

8-10 éves kor körül kezdődik hanyagtartással, a háti kyphosis mérsékelt fokozódásával, panaszok nélkül. A gyermek gyakran fáradékony, figyelmetlen. A háti küfózis (vagy kyphosis) aktív izomerővel korrigálható.

12 éves kortól a növekedés befejeződéséig tart. Ekkor az érintett gerincszakasz merevvé válik. A gyermek fájdalomra panaszkodik, a háta főleg a lapockák között ütögetésre kifejezetten érzékeny. A fájdalom álláskor, ülésnél, fizikai aktivitásnál fokozódik, illetve a növekedés befejezésekor megszűnik.

Jellemző a fokozott és rögzült háti kyphosis, amelyet előrehajláskor nem képes kihomorítani. A deréktáj szalagjainak feszülése miatt, deréktáji fájdalom jelentkezhet.

Harmadik vagy késői stádium: a növekedés befejezése után, végigkíséri a beteget egész élete folyamán, a háti deformitás véglegesen megmarad, a fájdalom az ágyéki gerincszakaszon van.


A betegség kezelése


A kezelés gyakran egyénre szabott. Függ a súlyosságtól, a panaszoktól, az életkortól. Növekedés befejeződése előtt, elegendő a rendszeres ellenőrzés, gerinctorna, úszás.

Fájdalom esetén pihenés és nem szteroid gyulladáscsökkentők alkalmazása segíthet.

Izomrelaxánsok (lazítók) hatására a fájdalom gyorsan csökken.

Kezelés akkor szükséges, ha gyorsan növekszik a háti kyphosis, kezelésre nem reagál a fájdalom, illetve olyan mértékű a deformitás, hogy légzésfunkciós károsodással is jár.

A kezelés 3 ponton (medencén, a görbület legnagyobb fokán és a nyakszirten) megtámaszkodó fűző alkalmazásával történik, emellett a rendszeres masszázs és torna elengedhetetlen.

60 foknál nagyobb görbület, és az előbb említett kezelésre nem javuló esetben, műtéti beavatkozásra van szükség. Abszolút műtéti javallat, a 80 fok feletti görbület esetén van.

Beteg elhelyezése: A beteget leültetjük és úgy kezeljük.
Ami fontos előtte egy diagnosztikai masszázst végezek, végigtapintani a kezelendő területet, hogy feltérképezem esetleges behúzódásokat, duzzanatokat, egyes izmokon a sorvadást. A szövetelváltozások felismerése ujjbeggyel történik.

Beidegzési terület: fejfájások (C1-8, Th1-12)
Kezelt terület: Szegmentmasszázsnál a testet egységes egésznek fogjuk fel, csak csak így érhetjük el a kívánt eredményt, ezért minden egyes területet kezelni fogom.
Lumbális
Háti terület
Nyak-váll területe
Fej

Kezelés felépítése:
Otto Glaser sorrend a következő, a kezelést a gerinc mellett az ún. gyöki fel lazítással kezdjük
Az irány alulról felfelé halad
Először az alsó szegmentumokból a svédmasszázs fogásaival dolgozunk.
Ha egyszer a szegment fellazult haladunk tovább a következő szegmentuban.

Átsimítom a kezelendő területet a szegmentmasszázs szabályai szerint (I. szeméremcsont, felettől a ferde hasizomvonalában Th12-ig, 2. szegycsonttól a bordaközi izomzat lefutása menténTh8-ig;3. Mell alatt a lapockán át C1-ig;4. Mell felett a kulcscsonttal párhuzamosan a vállcsúcson és a trapéziuson át a C1-ig)

Kétoldali gyökingerlés L5-C1

A lumbális területet svédmasszázzsal átdolgozom, itt nincs beidegzési terület
A háti területre kétoldali gyöki ingerel léphetek a L5-C1-re.

Háti területet: Th9-12-ig, minden szegmentet külön dolgozunk át:
Gyökingerlés-Simitás-Gyökingerlés-Mélysimitás-Gyökingerlés-Dörzsölés-Gyökingerlés-Mélydörzsölés-Gyökingerlés-Gyúrás-Simitás-Gyökingerlés-Kiegészitő kötőszöveti fogások (fűrész,-bordákkal párhuzamosan, 8-9-es fogás, (ívhúzás, csavarás, ezekkel egy szegmentel feljebb léphetek) -Gyökéringerlés- Vibrálás
Fogások iránya: szegycsontól a bordaközizomzat lefutása mentén.
Ha egy szegmentben a problémát megoldottam, léphetek egy szegmentel feljebb.
Az adott terület (thoraacalis) másik oldalára, mindkét oldali gyökingerléssel léphetek át (Th9Th12)
A kezelés alulról fölfelé történik.

Nyak-váll terület: Th8-C1
A fogások iránya: szegycsonttól a mell alatt a lapockán át.
A fent leirt módon a svédmasszázs elvei szerint végezzük. Minden fogás után az összes gyököt ingerelni kell. Kiegészítő kötőszöveti fogások: lapocka kitöltése függőlegesen és vízszintesen, kombinált kötőszöveti fogás, gerinc mellett: tövisnyúlvány fogás, ívhúzás, csavarás, fenyőfogás, 9-es, vasaló, -ellenállással, gyalu.

Másik oldalra lépés: mindkét oldali gyök ingerlés Th8-C1

A trapeziusz kezelésénél a fogások iránya: mell felett a lukcsonttal párhuzamosan, a vállcsúcson és trapéziuson át a C1-ig.
A fent leírt módon a svédmasszázs elvein szerint végezzük. Minden fogás után az összes gyököt ingerelni kell. Kiegészítő kötőszöveti fogások: nyaki legyező

Mindkét oldalán gyöki ingerlés Th12-C1

Fej kezelése: először jobb, majd bal oldalon végzem a fogásokat: simítás, dörzsölés, gyúrás,( ahol lehet), simítás

Fejbiccenő izom: a szegycsont és kulcscsont ízesülésétől a fül mögött végig. Nagyon óvatosan dolgozom!!! (gyúrás az I-II. ujjal történik)
Állcsontól, majd az áll alatt a fület alulról megkerülve a fül közepéig.
Száj: III-IV-es ujjal a száj közepétől a szájzugig (gyúrás úgy , mint kombinált kötőszöveti fogás)
A szem simítása a mimikai izmokkal együtt. 3-4 kör a szemen nagyon lágyan;(szegment m. -nál: kicsit rányomok a könnycsontra)
Arc: mimika izmok: orr közepétől, fül közepéig 3 ívben, 3 vibrációs húzással fejezem be ezt a területet: orrtőtől, szemfog felől , állcsonton, kb szemfog alatt.
Orr. Simítás az orrhegyről a mélyedésig -kicsit megdörzsölhetem, az orrot, átdörzsölhetem óvatosan.
Szemöldökcsont a III-IV-es ujj között-halántéktól dörzsölés a fül mögé.
Homloktól a fület felülről megkerülve, a fül közepéig 3 részben (gyúrás: ujjbeggyel a homlokon -mint a tenyerén, fül mögé dörzsöléssel megyek).
Koponya: a hajas fejbőr szélén átdörzsölése: korona-, nyílvarrat => az ujjak egymásban csúsznak; halánték =>az ujjak egymásban ütköznek , lambda varrat=> csipkedések finoman; a hajas fejbőr átdörzsölése ujjbeggyel, gyúrás: ujjbegyes elmozdíttatások. Abroncsszorításokkal fejezem be. (páciens levegőt vesz be, benntartja 3-ig=>szorítok, kifújja=>lassan felengedem; ezt 3x megismétlem).

Befejezés: Kombinált kisimítás (Homloktól, fülközép, állcsúcs, occip, erősebb lehuzás a nyakon, trapeuzoszan a vállcsúcsig majd finoman cikcakkban le a háton. )

Mindkét oldalon gyök inger. Th12-C1

Nyak-fej kimozdítás: a beteg a kezelő előtt ül, megkérjük a beteget hogy tartsa nyitva a szemét, reakcióit az előtte levő tükörben elenőrízzük.

(III.-IV-es ujj az alsó állkapocs csonton, V-ös ujj a IV-essen, II-es a járomcsonton, az I.-es ujj a fül mögött támaszt.)

fej a mellkashoz dönt
fej hátra dönt
oldalra, fül a vállhoz( mindkét oldalra)
oldalra fordítás( mindkét oldalra)
45°- szögben a fejet elfordítani, döntés mellkashoz, majd hátra(mindkét oldalon)
körzés, de csak félkör- először előre, visszatérek egyenesbe, előre másik irányába, majd hátrafelé ugyanígy.

A csigolyákat megtartó és összekötő izomrendszert erősíteni kell, ritkább esetben fordul elő a fordítottja. Általában az emberek döntő százaléka egyoldalas, vagyis csak jobb vagy csak balkezes és lábas. Ebből kifolyólag a hétköznapi tevékenységek szó szerint egyoldalú folyamatok sorozatai. Emiatt az izomrendszerek is kevésbé fejlődnek ki szimmetrikusan. Megbomlik az izmok kiegyensúlyozó képességének erőssége, emiatt a csigolyákra húzó vagy toló erő hat ki. Hosszútávon mindez komolyabb gerincferdüléshez vezet. Gyógymasszázs kezelések alatt javítjuk az izom ideg funkciót a gerinc mentén, ezzel javítjuk az izmok vérkeringését, oldjuk az izomerősséget, csomósodást, kötöttséget. Ettől az ízületek felszabadulnak a nyomás alól, ami által korrigálódnak a csigolyák. A kezelések alatt passzív és aktív tornáztatást és nyújtást hajtunk végre a páciensen, ezzel is elősegítve az izmok együttes fejlődését. Heti rendszerességgel alkalmazva a gerincferdülésből adódó fájdalmak és ízületi problémák orvosolhatóak.
 

 

Elérhetőség

Dakó László okleveles gyógymasszőr - masszázs az Önök otthonában-
Buda

II. kerület
III. kerület
XII. kerület
XIII. kerület

Nem nyújtok semmilyen sz e x u á l i s szolgáltatást!







+3620 509 7575

Esetleg foglalt vagyok, nem veszem fel visszahívom, de rejtett számmal ne hívjanak.