Isiász

 

Az isiász kezelhető megfelelően választott technikával, a fájdalmat nem elnyomni (tüneti kezeléssel, mint a fájdalomcsillapítók szedése), hanem megszüntetni kell.
 
Isiász (idegbecsípődés, idegzsába)
 
Bármilyen esetben, amikor a csigolyák egymáshoz képest természetellenesen elmozdulnak, isiász alakulhat ki.
Ennek két tipikus fajtája van:
- csigolyatest nyomja a gerincből kilépő ideget; ez könnyen kezelhető közvetlen az idegbecsípődés után, illetve ha a gyulladás már csökkenőben van
- maga az idegszál elmozdul; ekkor nehéz helyre tenni az ideget, ugyanis a manipuláció csak a csontokra hat. Ebben az esetben ajánlott energetikai kezelést is végezni.
 
Megjegyzendő, hogy ez a két típusú isiász egyszerre is előfordulhat.
Isiásznál általában a beteg nem tud kiegyenesedni. - Ez lehet ugyan porckorongsérv is, de a porckorongsérv az isiásszal ellentétben nem egyik pillanatról a másikra alakul ki. Vannak jellemző előzményei is, így például előzőleg is fájdalmas, majd egy mozdulattól kialakul.
Az isiász esetében előtte nem fájdalmas az érintett terület. Ha valakinek már többször voltak isiászos tünetei, és elmondása szerint mindig egy bizonyos mozdulatnál jön elő, akkor szinte biztos, hogy az isiász. Ha viszont ez az első ilyen eset, akkor nagyon körültekintően kell eljárni, annak érdekében, hogy a megfelelő diagnózis szülessen, mert lehet lumbágó is ami egy enyhébb változat.
Isiásznál az alsó végtagra lefutó ülőideg is nyomás alá kerül, a deréktáji keresztcsonti fájdalom az alsó végtagba sugárzó fájdalommal jár együtt, sőt, érzészavar, zsibbadás és átmeneti bénulással járó mozgászavar is kialakulhat. 
 
Gyógymasszázzsal kezelhető, és karbantartható. 
 

 

 

 

Elérhetőség

Đakó László okleveles gyógymasszőr - masszázs HÁZHOZ
XIII.Ker. Mobiltelefon:
+3620/509-7575
(rejtett számmal ne hívjanak)


masszázs - házhoz is idősekhez

II. kerület
III. kerület
IV. kerület
XII. kerület
XIII. kerület
XIV. kerület

COVID-19
Koronavírus tájékoztató

Szájmaszkot és
fertőtlenített talpú váltócipőt, és munkaruhát viselek a kezelések alatt.
A kezelések előtt és után fertőtlenítem a kezelőágyat, valamint a tárgyi eszközeit.
Kézfertőtlenítőt használok. Fokozottan ügyelek a személyi higiéniára.

Hogyan lehetséges a foglalt időpontot lemondani/módosítani?

Lemondani és módosítani 48 órával (munkanap) a foglalt időpont előtt ingyenesen lehetséges.

24 órával a foglalt időpont előtti lemondás esetén, a következő kezelésnél a masszázs árának 50%-át szükséges megtéríteni.

Aki a lefoglalt időpontját, a masszázs napján mondja le, annak a következő alkalommal rendeznie kell az a masszázs árának 100%-át.

© 2010 Minden jog fenntartva